Kolozsváron a Bolyai u. 7. sz. alatti, 21 lakásos házat a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség peres úton visszaköveteli. Az ingatlan 1952-ben államosítás révén került az állam tulajdonába. A 112/1995-es törvény lehetővé tette, hogy az államosított ingatlanokban levő lakásokat a bennük lakó bérlők megvásárolhassák. 1996-97-ben a ház minden lakója megvásárolta a lakást, amelyben lakott. Az egyik lakó, Batiz Sándor szerint nem tudtak arról, hogy a ház nem volna eladható. 2004 októberében a Római Katolikus Érsekség törvényszék elé idéztette őket, azt kérve, hogy semmisítsék meg adásvételi szerződéseket, mert rosszhiszemű vásárlókról van szó. Ők nem rosszhiszemű vásárlók, hanem áldozatai a hanyag munkának, a nemtörődömségnek. Ha az egyházak nyilvánosságra hozták volna visszaigénylendő ingatlanjaik listáját, akkor ma nem lennének ezek a perek. Pervesztés esetén maradhatnak bérlők. Országszerte mintegy 2000-2700 egyházi ingatlanról van szó. Igazságos-e ezek visszaadása? – kérdezte a cikkíró. /Batiz Sándor: Lakásperek: egyházak kontra híveik, Postafiók rovat. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 1./
2006. június 15.
Az Új Magyar Szó június 1-i számának Postaláda rovatában megjelent, Batiz Sándor által írt cikkre /Lakásperek: egyházak kontra híveik/ válaszolt a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség. A kolozsvári Bolyai u 7. szám alatti ingatlan 21 lakrészét az állam jogtalanul adta el a bérlőknek. Ezt követően, az érsekség 2004-ben beperelte a kolozsvári polgármesteri hivatalt és a vásárlókat. Egyházi szemszögből rendkívül sajnálatos és kellemetlen ez a kialakult helyzet. A helyi hatóságok jogszabályokat semmibe vevő ténykedései következtében kényszerül az egyház pereskedni híveivel. Érthető a vásárlók elkeseredettsége, hiszen ők jóhiszeműen az akkori törvény alapján adásvételi szerződést kötöttek a kolozsvári polgármesteri hivatallal az egyháztól elkobzott ingatlanra. A 112-es törvény azonban csak a természetes személyektől elkobzott ingatlanokról rendelkezett úgy, hogy amennyiben a tulajdonos nem igényelte vissza az ingatlant záros határidőn belül, akkor az állam eladhatja. E törvény alapján a polgármesteri hivatalnak nem állt jogában kiárusítani az egyháztól államosított ingatlanokat. Az egyház szempontjából az egyházi tulajdon nem a papság saját hasznát szolgálja, hanem azért szükséges, hogy az egyház rendeltetését be tudja tölteni: fenntartson szociális és karitatív, valamint tanügyi intézményeket. Az 1989-es változást követően az egyház folyamatosan kérte a román kormányt, hogy rendezze az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatását. Erre jogi keret csupán 2002-ben született meg, az 501-es törvénnyel, melynek alapján az egyházak benyújthatták a restitúciós bizottsághoz a visszaigényelt ingatlanok listáját. Gheorghe Funar, Kolozsvár hajdani polgármestere tudta, nincs joga rendelkezni az említett ingatlanokról, mégis eladta azokat. Mindezek után önként adódnak a kérdések: – Ki kinek az ellensége? Ki vonható felelősségre a kialakult helyzetért? /Lakásperek: ki kinek az ellensége? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 15./
